The problem examined in the paper is part of a broader reflection on public governance, especially in its territorial dimension. The author focuses mainly on the modernisation of the public sector in Poland and the world with regard to the principles of participatory democracy as evidenced by the practice of urban governance. In particular, the author focuses on one of the tools that stimulate participation, i.e. participatory budgeting, which has recently resulted in a breakthrough trend in institutional practice and which can be regarded as an innovation in public governance. The aim of the paper is to examine the impact of the implementation of participatory budgeting on governance in selected Polish cities. The whole analysis is carried out in the context of normative assumptions and the analysed problem highlights the question of the standards of good public governance, which should be respected at the local level. The paradigm adopted by the author reflects the call for the "right to the city for the citizens," i.e. an approach whereby cities should develop not only in order to support the economy but also to be able to meet people's aspirations to a better quality of life.
Magyarország kormánya 2015-ben nagyszabású városfejlesztési projektcsomagot indított el Modern városok program címmel. A fejlesztésekről a 23 megyei jogú város polgármesterei külön-külön találkozókon egyeztek meg a kormányfővel 2015 és 2017 között. A program teljes költségvetése mintegy 3400 milliárd forint, az abban szereplő fejlesztések a kormányzati tervek szerint 2022-ig befejeződnek. A programot elemző kutatásban az alábbi szempontok szerint vizsgáltuk a fejlesztési programot: a program európai és hazai területfejlesztési politikában betöltött szerepe, a központi költségvetésre és az önkormányzati forrásokra gyakorolt hatásai, a gazdaságfejlesztéshez és újraiparosításhoz való hozzájárulása, a program mint új városfejlesztési rezsim. A hazai területfejlesztés elmúlt évszázadában nem találtunk olyan városfejlesztési programot, mely filozófiájában és költségvetési volumenében hasonlítható lenne a Modern városok programhoz. A program előképe elsősorban az 1960-as években megjelenő, de napjainkban is gyakran alkalmazott francia etatista-dirigista megközelítés, hiszen jelentős hasonlóságot mutatnak az alkalmazott eszközök és módszerek, így pl. a tervszerződések rendszere, a központi finanszírozás és döntéshozatal. A program újszerű városfejlesztési rezsimként történő értelmezése ugyanakkor nem bizonyított: az ehhez szükséges, széles körű társadalmi bevonás alapján közösen kialakított fejlesztési célkitűzések nem voltak tapasztalhatók. A program fontos fókusza a gazdaságfejlesztés: gyakorlatilag valamennyi város érintett az iparfejlesztéssel, gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos intézkedésekben. Az elmúlt évek megyei jogú városokat érintő kormányzati döntései közül a program meghatározó fejlesztési forrásokat biztosít az érintettek számára, városonként átlagosan kb. 150 milliárd Ft értékben valósulnak meg fejlesztések. In 2015, the Hungarian government launched a major urban development project package called Modern Cities Programme. The mayors of the 23 cities with county rights agreed on the projects in separate meetings with the head of government between 2015 and 2017. The total budget of the programme is about HUF 3400 billion, and according to the government's plans, the developments will be completed by 2022. The development programme was analysed in terms of its contribution to European and national spatial development policy, its impact on the central budget and sources of local government, its contribution to economic development and reindustrialisation, and its suitability as a blueprint for a new urban development regime. On the basis of the research results, it can be said that in the last century of Hungarian spatial development there is no urban development programme whose philosophy and budget volume is comparable to that of Modern Cities. Similar project characteristics were only found in the French state-directed programmes that emerged in the 1960s. They are still widely found today because they are very similar as to their instruments and methods, such as the system of design contracts, the importance of central funding and decision-making. However, the interpretation of the programme as a new urban regime went too far: The development goals formulated jointly on the basis of far-reaching citizens' participation showed no immediately identifiable results. As one of the programme's priorities is economic growth, practically all cities are involved in industrial and economic development measures. Among the recent government decisions taken on behalf of cities with county rights, the programme provides crucial development resources for the 23 cities, averaging HUF 150 billion per city. The central budget for the implementation of the programme in 2015 included HUF 25 billion, HUF 50 billion in 2016, HUF 152 billion in 2017 and HUF 150 billion in 2018. These amounts represent 0.41% of GDP in 2017 and 0.37% in 2018. The financial data suggest that, contrary to some opinions, funding of the programme was sufficient in spite of its disproportionate size. In conjunction with this 3400 billion HUF programme, the Territorial and Settlement Development Operational Programme (TOP) provides approximately HUF 400 billion for other or related developments of the 23 cities. It is worth noting that the volume of government consolidated debt from the 23 cities corresponds to the entire volume of urban development resources of the Operational Programme. Against this background, the government subsidies made available for cities with county rights are significant.
The aim of the article is to assess city offices' involvement in creating proper conditions for inhabitants to cooperate with the usage of various forms and tools of social participation. The research results show that cities with poviat rights in the Podkarpackie Voivodeship use social participation because they are well acquainted with the benefits it provides. They collect inhabitants' opinions and at the same time it provides them with information of public character in the sphere of local government functioning. Public consultations are carried out as a sign of cooperation and local communities can co-decide on certain issues concerning public life. Cooperation with non-governmental organizations in many areas is also undertaken and citizens' initiatives are supported. Additionally, local authorities use civil budgets to mobilize citizens to act for a given territorial unit development.
The article aims to answer the question what factors determine the possibility of instrumental use of culture for urban development. The article refers to the empirical research (conducted in 41 cities) which is based on the theory of cultural value by John Holden. According to its theoretical assumptions, the cultural value, generated by entities operating in the cultural sector and defined from the perspective of different stakeholders, is the result of three different values: institutional, instrumental and intrinsic. The research shows that the most important areas affecting the possibility of using culture for urban development are: tangible and intangible resources, cultural policy and creative capital. The most worrying problem for the possible use of culture lies in the lack of dialogue and consensus in cultural policy.
Despite one of the fastest rates of economic growth among the European Union countries in 2010-2019, Poland did not experience any significant improvement in meeting the housing needs of less affluent households. The stock of municipal housing is characterised by low availability and a high degree of asset depreciation as well as growing rent arrears. In the face of the upcoming economic downturn caused by the SARS-CoV-2 coronavirus pandemic, the implementation of municipal tasks in the field of housing will be further hindered. To prevent this, the authors present a number of recommendations for regulatory changes for local government units and central institutions that will improve the implementation of the state's housing policies in the field of municipal housing.
Cohesion policy has a significant influence on the form of investments in cities. This refers, in particular, to states that participate in cohesion policy and those that do not have a significant own development policy. The paper presents the results of the analysis of the possibilities to support towns and cities and their functional areas in the 2021-2027 financial framework in the context of the previous approach of the European Union to the development of urban areas and solving their problems. It is worth noting that the Euro-pean Union has wide experience in this area, dating back to the URBAN Pilot Projects and URBAN initiatives. The author also analyses the influence of the COVID-19 pandemic and the war in Ukraine on the potential support for cities in the 2021-2027 perspective. The proposed conditions and instruments were also referred to the needs of towns and cities and the challenges that they are currently facing.
A tanulmány célja a 2015-ben indult Modern városok program (MVP) iparfejlesztési elképzeléseinek kritikai elemzése a hazánkban kialakult függő piacgazdasági modell és a tartós gyengeségekkel küzdő fejlesztéspolitikai intézményrendszer tükrében. A gazdasági válság utáni Magyarországon a főáramú fejlesztéspolitikák kudarca, az ország gyenge felzárkózási teljesítménye növekvő érdeklődést eredményezett az alternatív gazdaságfejlesztési receptek iránt. Az új teret nyert developmentalista felfogás visszanyúl az erős állami beavatkozás ideájához, ezt azonban paradox módon olyan környezetben teszi, amelyben a gazdaság jelentős hányada külföldi beruházók kezében van, a hazai fejlesztéspolitika eszköz- és intézményrendszere pedig tartós és öröklődő gyengeségekkel küzd. A kormány és a fejlesztésre kijelölt megyei jogú városok külön megállapodásain nyugvó, uniós forrásokat újraelosztó Modern városok program projektszemléletű, vonásaiban a francia és a lengyel tervszerződésekhez hasonló (de azoknál gyengébb és esetlegesebb) fejlesztési eszközként, az új fejlesztési filozófia megtestesítőjeként jelent meg az állami cselekvésben. A program, bár elsősorban városfejlesztési eszköz, jelentős számban tartalmaz újraiparosításra irányuló vagy azt támogató fejlesztési célokat (77 projekt). A program elképzeléseit jelentős regionális különbségek fémjelzik. Az ország nyugati felében inkább a hagyományos fejlesztési eszközök alkalmazása és néhány tudásintenzív tevékenység letelepítésére irányuló törekvés figyelhető meg; a Dél-Alföldön és környezetében az endogén növekedési modell számára is kedvező komplex iparfejlesztési célok kerültek előtérbe; az ország ipari perifériáin azonban egyáltalán nem került sor igazi áttörést sejtető, előremutató fejlesztési célok megfogalmazására. Feltehető, hogy az MVP nyertesei elsősorban a már iparosodott vagy újraiparosodó térségek lesznek; a területi különbségek mérséklődése helyett a különbségek további növekedésére számíthatunk. A critical analysis of the Modern Cities Programme, a development programmelaunched by the Hungarian government in 2015, considers the reindustrialisation components as part of the debate on the varieties of capitalism (in particular the issue of Central and Eastern European dependent market economies) and the persisting institutional deficiencies in the Hungarian planning system. After the 2008 crisis, the low efficiency or failure of mainstream development policies and Hungary's poor convergence record have contributed to a growing interest in alternative development policies. The emerging development-policy vision is returning to the idea of strong state intervention, although paradoxically it continues to operate in an environment characterised by exceptionally high foreign participation in the economy, particularly in its most competitive segments. In addition, domestic development policy struggles with permanent and self-reinforcing institutional weaknesses that significantly reduce its effectiveness. The resulting re-centralisation has not only led to an increase in regional differences, but also to a further weakening of development institutions operating in cities and regions. Effective development systems (development coalitions and early-stage urban regimes) that are capable of setting and achieving coherent, systematic development goals exist only in a few select locations across the country. The Modern Cities Programme, essentially a redistribution of EU funds based on special agreements between the central government and the major Hungarian cities, is a project-based development agenda that somewhat resembles French and Polish planning contracts, albeit in a diluted and less coherent form. As an instrument of development policy, it fits into the new etatist development philosophy. Although the programme is predominantly an instrument of urban development, it also includes 77 projects directly or indirectly related to reindustrialisation. These initiatives focus mainly on improving transport links, developing specific sectors, vocational training, education and a limited R&D+I component. The programme characteristics vary greatly from region to region. In the western half of the country, traditional development instruments predominate with limited evidence of attempts at building up knowledge-intensive activities. In the Southern Great Plain, also complex industrial development goals are found that are conducive to endogenous growth, partly reflecting the lack of FDI in the region and a more SME-based development trajectory. The programme has not been able to realise favourable reindustrialisation initiatives in the peripheral industrial areas of Hungary. The fact that the programme tended to benefit 'winners' is likely to increase existing development gaps rather than reduce existing regional disparities.
Sustainable development requires reconciling the requirements of agricultural land protection with increased investment needs in industry and housing, but also with respect for environmental protection requirements. These objectives should also be pursued in relation to agricultural land within the administrative boundaries of cities. However, with regard to agricultural land in cities, there is a clear conflict between the needs of investors and the resulting pressure to invest and the protection of agricultural land. The analysis of such determined research topic required a territorial approach to the protection of agricultural land, which is reflected in spatial planning. The purpose of this study is to analyze the Polish legislation from the point of view of the admissibility of change to agricultural land use in urban areas. ; Zrównoważony rozwój wymaga pogodzenia wymogów ochrony gruntu rolnego ze zwiększonymi potrzebami inwestycyjnymi w przemyśle i budownictwie mieszkaniowym, a także z poszanowaniem wymogów ochrony środowiska. Cele te powinny być realizowane również w odniesieniu do gruntów rolnych położonych w granicach administracyjnych miast. W odniesieniu do gruntów rolnych w miastach dochodzi jednak do jaskrawego konfliktu pomiędzy potrzebami inwestorów i wynikającą z tego presją na realizację inwestycji oraz ochroną gruntów rolnych. Analiza tak zakreślonego tematu badawczego wymagała podejścia terytorialnego do ochrony użytkowej gruntów rolnych, co znajduje swój wyraz w planowaniu przestrzennym. Celem niniejszego opracowania jest analiza polskiego ustawodawstwa pod kątem dopuszczalności zmiany przeznaczenia gruntów rolnych na obszarach miast.
Podstawowym celem artykułu jest przybliżenie dwóch wzajemnie powiązanych koncepcji istotnych z perspektywy zarządzania publicznego w ramach polityki wobec starzenia się społeczeństwa na poziomie lokalnym. Pierwsza koncepcja to "inteligentne miasta", która dotyczy wykorzystania nowych technologii informacyjno-komunikacyjnych do poprawy zarządzania miastami oraz dostarczania obywatelom innowacyjnych usług publicznych. Druga koncepcja to "miasta przyjazne starzeniu się", która obejmuje optymalizację wszystkich funkcji miejskich do potrzeb wszystkich grup wiekowych oraz wykorzystanie szerokiego zaangażowania interesariuszy na rzecz poprawy jakości życia w okresie starości. Drugim celem jest wskazanie prób praktycznego wdrażania tych koncepcji w krajach Grupy Wyszehradzkiej, które w odróżnieniu od omawianych zazwyczaj w literaturze przykładów z Europy Zachodniej charakteryzują się nie tylko szybkim starzeniem się populacji, ale też niedostatkami infrastruktury. W podsumowaniu przybliżono wnioski z przeprowadzonej analizy oraz potencjalne dalsze kierunki badań.
