Suchergebnisse

Tanulmányomban egy jellegzetes monarchia kori szövegtípus, a fürdői levél műfajával foglalkozom a 19. századi magyar irodalom kontextusában. A birodalom határain belül kialakult jellegzetes fürdőélet társadalmi gyakorlattá válásával megjelenő szövegtípus a modernizálódó sajtó közegében élte virágkorát, de – az episztola műfajának leértékelődése mellett – épp emiatt, mediális megelőzöttsége okán nem válhatott nagy presztízsű irodalmi formává. Ugyanakkor beszédmódjának, nyelvhasználatának nyomai megjelennek a hosszú 19. század magyar prózairodalmában. A műfaj formai-tartalmi jellegzetességeinek és korai magyar klasszikusainak (Gvadányi József, gróf Dessewffy József) ismertetése mellett a 19. századi sajtóban megjelenő fürdőlevelek eszmetörténeti jelentőségére és mediális aspektusaira is kitérek, illetve Mikszáth Kálmán példáján a fürdőleveleket jellemző írásmód paródiáját is bemutatom.

The author presents the scholarly achievements of a Hungarian literary historian Lajos Hopp (1927–1996) related to the Polish-Hungarian relations. It is a commentary to the fragment (conclusions) of Hopp's unedited work published in the present issue of Barok, entitled "Changes of Polish-Hungarian ideas and traditions in the first half of the 17th century". The study is kept in the Illyés Gyula Archives and Workshop of the Institute of Literary Studies of the Hungarian Academy of Sciences in Budapest. It is an expanded and revised version of a dissertation entitled "Changes of Polish-Hungarian ideas and traditions in Baroque court literature" submitted by Hopp in 1987 to be awarded doctorate by the Hungarian Academy of Sciences. The presented fragment exemplifies the whole of Hopp research into the Polish-Hungarian relations in which he emphasised the endurance and changes of traditions of: "everlasting friendship", "friendly relations" and the idea of bulwark in both the cultures from the late Middle Ages to the 18th century. Some of the thoughts were presented in Hopp's monographs published in print. The discussed text refers to the period from the end of the 16th century (from Stephen Báthory's death in 1586) to 1648 (the death of Wladyslaw IV Vasa, George [György] I Rákóczi). As he says, at that time the Polish-Lithuanian Commonwealth and Transylvania drifted apart politically due to, in his opinion, increasing religious differences and successes of the counterreformation in the Commonwealth, as well as political alliances of Sigismund III Vasa. The change came during the reign of Wladyslaw IV Vasa, when George I Rákóczi devised plans to acquire the Polish crown. The author debate the significance of Hopp's research. His statements about social conditioning of the sphere of idea (its "social basis") and Marxising interpretations, although moderated with time, seem to be outdated now. In his reasoning, Hopp departed from the approach characteristic of literary historians (research on topoi, metaphors, rhetoric), and got closer to interdisciplinary understood history of ideas (history of concepts) and "classic" political history. This found its expression in his source base, too, which included also texts related to a political practice. It was valuable that he included the history of ideas into his research on political relations. A reconstruction of Hopp's methods causes difficulties – his language was complicated and he did not formulate his methodological assumptions or concepts used (for instance, a "historico-cultural form of consciousness" or "consciousness of community", etc.). A reception of his research outside Hungary was hampered by lack of translations. In the author's opinion, what is worth to emphasise in Hopp's achievements related to Polish-Hungarian themes is the subject of his research – comparative studies in the history of political ideas and concepts in Central Eastern Europe. In recent years similar postulates were formulated by Hungarian scholars due to a reception of current trends in Western historiography. Some signs of interest in the language of politics and history of concepts are to be seen also in Poland. It seems sound, therefore, to refer in this context to Lajos Hopp's research that could prompt us to reflect on possibilities and methodological form of its continuation. ; Szymon Brzeziński

Jelen írás táj és irodalom viszonyát vizsgálja az irodalomtörténeti gondolkodás kontextusában, azon belül is a 19. századi magyar nemzeti irodalomra lokalizálva a térbeli és időbeli kereteket. A gondolatmenet középpontjában a táj modern fogalmának kidolgozódásából származó műfaji, poétikai és eszmetörténeti következmények – a tájköltészet, a regionális próza, illetve a nemzeti tájak megszületése – állnak, valamint a táj mint irodalomtörténeti kategória alkalmazhatóságának kérdése. A tanulmány egyszerre kíván történeti vázlatot nyújtani a jellegzetes magyar tájak reprezentációjának és irodalmi szervezőelvként elgondolt használatának történetéről, valamint módszertani belátásokkal szolgálni az államnemzeti kereteken belüli régiók irodalom- és kultúratudományos vizsgálatához.

A tanulmányban szeretném illusztrálni, hogy a feminista-queer olvasásmódok új perspektívát kínálhatnak irodalomértésünkhöz, termékenyen hozzájárulhatnak a magyar irodalom (klasszikusainak) értelmezéséhez. A tanulmány első részében összefoglalom a feminista-queer narratológia néhány újabb fejleményét, a legfontosabb irányzatokat, koncepciókat, megközelítési módokat. A második részben kiemelem a queer időfelfogásra vonatkozó gondolatokat. A tanulmány harmadik részében a queer idő és a queer negativitás fogalmak segítségével elemzem Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért című művét. Végül a mű intertextuális hálózatát vizsgáló értelmezések sorát bővítve, Madách Imre Ember Tragédiájának összefüggésében elemzem az apaság kérdését.

Tanulmányunk az iskolai lemorzsolódás összetett, több szintű elemzését kísérli meg egy 2018/2019-es tanévben végzett empirikus (önkitöltős kérdőíves) kutatás alapján. A hozzáférési alapú mintát 88 általános iskola (feladatellátási hely) pedagógusai (1136 fő) és hetedik osztályos tanulói (1953 fő) alkotják. Az elemzési keretet a nemzetközi irodalom szisztematikus vizsgálatai adták, mely a lemorzsolódás okait egyéni, családi és iskolai szintű tényezőkre bontják. A korábbi hazai kutatási eredmények is megerősítik ezt a tipizálást, ugyanakkor a hazai elemzésekből még hiányzik a jelenség komplex vizsgálata, illetve többféle (szociológiai, pedagógiai, pszichológiai) nézőpont alkalmazása. Írásunk erre tesz kísérletet. Az eredmények megerősítik a nemzetközi kutatási tapasztalatokat, kiemelhetjük azonban a családi háttér erőteljes dominanciáját, mint alapvető magyar sajátosságot.

A tanulmány célja, hogy áttekintse azokat a vidékszociológiai megközelítéseket, tudományos diskurzusokat, amelyekben elhelyezhető a magyar vidéki kreatív vállalkozónők vizsgálata. A vidéki településeken kistermeléssel, kézművességgel, szolgáltatással foglalkozó vállalkozónők empirikus szociológiai vizsgálatához releváns elméleti hátteret keresve a narratív és leíró szakirodalmi áttekintés módszerével ismertetjük az elmúlt évtizedek hazai és nemzetközi szakirodalmának vonatkozó eredményeit. A szakirodalmi áttekintés középpontjában a hazai és nemzetközi vidékszociológiai irodalom és azon belül is a vidéki vállalkozásokkal, a vidéki nőkkel és a vidéki vállalkozónőkkel foglalkozó irodalom áll. Célunk továbbá, hogy a kreatív vállalkozónők kutatásához összegyűjtött vidékszociológiai szakirodalom bázisán kutatási kérdéseket fogalmazzunk meg a magyar vidéki vállalkozónők kvalitatív szociológiai vizsgálatához.

Zusammenfassung: Az egykor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Galíciába kalauzolta az olvasókat első, magyarul is olvasható helytörténeti kötetében Martin Pollack osztrák író, újságíró. Eredetileg 2010-ben megjelent, és a Lipcsei Könyvvásár díjával is jutalmazott újabb könyve az 1800-as évek vége, 1900-as évek eleje Amerikába irányuló galíciai kivándorlását, annak árnyoldalait mutatja be, sok-sok tanulságos kis történet formájában. Az első, Kivándorlásra csábítva című fejezet még lazábban kapcsolódik Galíciához: itt ugyanis egy szlovákok lakta magyarországi falu kivándorlóiról olvashatunk, akiket a porosz határ előtt nem sokkal fognak el a hatóságok, majd kereket oldanak, s végül sikeresen kijutnak New Yorkba. Az aktájukban azonban sorra gyűlnek az újabb és újabb nyomozati iratok, feltérképezve kivándorlásuk okait, a kivándorlók összetételét, kivándorlásra ösztönzésük hátterét, kiemelve a galíciai hatóságok számára talán legfontosabb momentumot: azt az auschwitzi illetékességű személyt, aki a Hamburg-Amerika Szállítási Részvénytársaság, a Hapag helyi ügynökeként a határon is átszállította a kitelepülőket. A következő történet (Nem kívánatos idegenek) a galíciai zsidó Mendel Beck személyén keresztül egy tipikusnak mondható kivándorló-történetet mutat be, s általánosságban is felvázolja egy migráns útját New Yorkba, majd tovább, de megismerhetjük Albert Ballint, az egyik "kivándorlási ügynökség" vezetőjét is. Mellette olvashatunk sok boldogulást kereső kisemberről (akik általában azt tervezték, hogy csak pár évre mennek ki Amerikába, aztán spórolt pénzükkel hazatérnek), prostitúcióra kényszerített fiatal lányokról, és persze a kivándorlókat mozgató többi nyerészkedőről is, akikre azért időnként lecsapnak a hatóságok (például egy 1888 nyári monstre per keretében)

Tanulmányunkban arra a társadalmi változásra reflektálunk, amely 2019 késő őszén kezdődött a világban. A koronavírus-járvány olyan exogén sokk (Illés et al. 2020), olyan aszteroidahatás,amely alapvetően változtatta meg a normalitást a nyugati világban. Elméleti írásunkban azt állítjuk, hogy Karl Mannheim, valamint a neo-mannheimiánus irodalom központi elméleti és analitikus kategóriája, a generáció jól alkalmazható a poszt-Covid időszak különösen fiatalok körében kimutatható kulturális változási tendenciáinak leírásához. Ezzel összefüggésben ugyanis úgy véljük, hogy a mannheimi értelemben létrejövő új történelmi generáció (Szabó 2020a, Szabó 2020b) leginkább a kulturális értékváltás tendenciájában érhető tetten. Vizsgáljuk továbbá azt is, hogy a kultúraváltásnak milyen új "odafordulási" és "feldolgozási" formái lehetségesek életkori sajátosságok alapján.

Az igazságszolgáltatási szervek, valamint a média és a közvélemény egyaránt gyakran bocsátkozik áldozathibáztatásba, amikor sérülékeny kisebbségek tagjai válnak bűncselekmény sértettjévé. Az áldozathibáztatást a másodlagos viktimizáció egyik formájának tekintjük. Ilyenkor a társadalom a bűncselekmények sértettjeit másodszor is cserben hagyja, sérelmüket bagatellizálva, valamint az elkövetők felelősségét kisebbítve, a velük szembeni állami rosszallást – akár büntető szankció formájában – nem kellően kifejezve. A tanulmány első részében ismertetjük az áldozathibáztatás fogalmának történetét, és bemutatjuk az áldozathibáztatás széleskörűen elterjedt társadalmi jelenségét. Mivel az áldozathibáztatást magyarázó elméletek sorából kiemelkedik a feminista irodalom, áttekintjük ennek tanításait a nőkkel szembeni elnyomás és a szexuális jellegű bűncselekmények vonatkozásában. Ezután általában a kisebbségi csoportokkal szembeni intézkedésekkel és erőszakoscselekményekkel foglalkozunk. Tanulmányunk második felében régi és új elméletek fényében térképezzük fel az áldozathibáztatás lehetséges magyarázó okait és húzóerejét, abban a reményben, hogy a megértés hozzásegít az áldozatokra és az egész társadalomra nézve rendkívül káros jelenség leküzdéséhez.

Magyarország népessége 1980 óta csökken, 2001 és 2011 között pedig a magyar városok 75%-ában regisztráltak demográfiai zsugorodást. Közép-Kelet-Európában hasonló folyamatokat figyelhetünk meg. Annak ellenére, hogy az 1970-es évektől egyes egyesült államokbeli, majd 1989 után a kelet-német régiók és városok esetében a "hanyatló" és "zsugorodó" városok társadalomtudományos vizsgálatával több szerző foglalkozott, Magyarországon ezek a fogalmak nem váltak a társadalomtudományos elemzés integráns részévé. Jelen tematikus lapszám bevezetőjeként azt a kérdést járjuk körül, hogy a "városi zsugorodás" hogyan befolyásolja az érintett helyi társadalmak esetében a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségeket. A cikk a városi zsugorodást mint empirikus folyamatot tárgyalja, amelyhez a periferializálódással kapcsolatos kritikai irodalmat választja elméleti keretéül. A cikk első felében röviden bemutatjuk a zsugorodással kapcsolatos nemzetközi irodalom egyes főbb állításait, majd áttekintjük a főbb zsugorodási tendenciákat Közép-Kelet-Európában és Magyarországon. Ezután bemutatjuk a lapszám alapjául szolgáló négyéves kutatásunkat, végül pedig röviden összefoglaljuk a lapszám további tanulmányait, amelyek mind a magyarországi kis- és középvárosi zsugorodás egy-egy ambivalens jellemzőjét – a városokon belül a különböző társadalmi csoportok eltérő percepcióit, az átmeneti terekbe történő mobilitás mikroszociológiáját, a zsugorodó városok oktatási piacait, a tanodaprogramok középosztályosítási törekvéseit, illetve a helyi önkormányzatok és a központi kormányzat változó viszonyát – tárgyalják.