Suchergebnisse

Tanulmányomban egy jellegzetes monarchia kori szövegtípus, a fürdői levél műfajával foglalkozom a 19. századi magyar irodalom kontextusában. A birodalom határain belül kialakult jellegzetes fürdőélet társadalmi gyakorlattá válásával megjelenő szövegtípus a modernizálódó sajtó közegében élte virágkorát, de – az episztola műfajának leértékelődése mellett – épp emiatt, mediális megelőzöttsége okán nem válhatott nagy presztízsű irodalmi formává. Ugyanakkor beszédmódjának, nyelvhasználatának nyomai megjelennek a hosszú 19. század magyar prózairodalmában. A műfaj formai-tartalmi jellegzetességeinek és korai magyar klasszikusainak (Gvadányi József, gróf Dessewffy József) ismertetése mellett a 19. századi sajtóban megjelenő fürdőlevelek eszmetörténeti jelentőségére és mediális aspektusaira is kitérek, illetve Mikszáth Kálmán példáján a fürdőleveleket jellemző írásmód paródiáját is bemutatom.

Jelen írás táj és irodalom viszonyát vizsgálja az irodalomtörténeti gondolkodás kontextusában, azon belül is a 19. századi magyar nemzeti irodalomra lokalizálva a térbeli és időbeli kereteket. A gondolatmenet középpontjában a táj modern fogalmának kidolgozódásából származó műfaji, poétikai és eszmetörténeti következmények – a tájköltészet, a regionális próza, illetve a nemzeti tájak megszületése – állnak, valamint a táj mint irodalomtörténeti kategória alkalmazhatóságának kérdése. A tanulmány egyszerre kíván történeti vázlatot nyújtani a jellegzetes magyar tájak reprezentációjának és irodalmi szervezőelvként elgondolt használatának történetéről, valamint módszertani belátásokkal szolgálni az államnemzeti kereteken belüli régiók irodalom- és kultúratudományos vizsgálatához.

A tanulmányban szeretném illusztrálni, hogy a feminista-queer olvasásmódok új perspektívát kínálhatnak irodalomértésünkhöz, termékenyen hozzájárulhatnak a magyar irodalom (klasszikusainak) értelmezéséhez. A tanulmány első részében összefoglalom a feminista-queer narratológia néhány újabb fejleményét, a legfontosabb irányzatokat, koncepciókat, megközelítési módokat. A második részben kiemelem a queer időfelfogásra vonatkozó gondolatokat. A tanulmány harmadik részében a queer idő és a queer negativitás fogalmak segítségével elemzem Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért című művét. Végül a mű intertextuális hálózatát vizsgáló értelmezések sorát bővítve, Madách Imre Ember Tragédiájának összefüggésében elemzem az apaság kérdését.

Tanulmányunk az iskolai lemorzsolódás összetett, több szintű elemzését kísérli meg egy 2018/2019-es tanévben végzett empirikus (önkitöltős kérdőíves) kutatás alapján. A hozzáférési alapú mintát 88 általános iskola (feladatellátási hely) pedagógusai (1136 fő) és hetedik osztályos tanulói (1953 fő) alkotják. Az elemzési keretet a nemzetközi irodalom szisztematikus vizsgálatai adták, mely a lemorzsolódás okait egyéni, családi és iskolai szintű tényezőkre bontják. A korábbi hazai kutatási eredmények is megerősítik ezt a tipizálást, ugyanakkor a hazai elemzésekből még hiányzik a jelenség komplex vizsgálata, illetve többféle (szociológiai, pedagógiai, pszichológiai) nézőpont alkalmazása. Írásunk erre tesz kísérletet. Az eredmények megerősítik a nemzetközi kutatási tapasztalatokat, kiemelhetjük azonban a családi háttér erőteljes dominanciáját, mint alapvető magyar sajátosságot.

A tanulmány célja, hogy áttekintse azokat a vidékszociológiai megközelítéseket, tudományos diskurzusokat, amelyekben elhelyezhető a magyar vidéki kreatív vállalkozónők vizsgálata. A vidéki településeken kistermeléssel, kézművességgel, szolgáltatással foglalkozó vállalkozónők empirikus szociológiai vizsgálatához releváns elméleti hátteret keresve a narratív és leíró szakirodalmi áttekintés módszerével ismertetjük az elmúlt évtizedek hazai és nemzetközi szakirodalmának vonatkozó eredményeit. A szakirodalmi áttekintés középpontjában a hazai és nemzetközi vidékszociológiai irodalom és azon belül is a vidéki vállalkozásokkal, a vidéki nőkkel és a vidéki vállalkozónőkkel foglalkozó irodalom áll. Célunk továbbá, hogy a kreatív vállalkozónők kutatásához összegyűjtött vidékszociológiai szakirodalom bázisán kutatási kérdéseket fogalmazzunk meg a magyar vidéki vállalkozónők kvalitatív szociológiai vizsgálatához.

Tanulmányunkban arra a társadalmi változásra reflektálunk, amely 2019 késő őszén kezdődött a világban. A koronavírus-járvány olyan exogén sokk (Illés et al. 2020), olyan aszteroidahatás,amely alapvetően változtatta meg a normalitást a nyugati világban. Elméleti írásunkban azt állítjuk, hogy Karl Mannheim, valamint a neo-mannheimiánus irodalom központi elméleti és analitikus kategóriája, a generáció jól alkalmazható a poszt-Covid időszak különösen fiatalok körében kimutatható kulturális változási tendenciáinak leírásához. Ezzel összefüggésben ugyanis úgy véljük, hogy a mannheimi értelemben létrejövő új történelmi generáció (Szabó 2020a, Szabó 2020b) leginkább a kulturális értékváltás tendenciájában érhető tetten. Vizsgáljuk továbbá azt is, hogy a kultúraváltásnak milyen új "odafordulási" és "feldolgozási" formái lehetségesek életkori sajátosságok alapján.

Az igazságszolgáltatási szervek, valamint a média és a közvélemény egyaránt gyakran bocsátkozik áldozathibáztatásba, amikor sérülékeny kisebbségek tagjai válnak bűncselekmény sértettjévé. Az áldozathibáztatást a másodlagos viktimizáció egyik formájának tekintjük. Ilyenkor a társadalom a bűncselekmények sértettjeit másodszor is cserben hagyja, sérelmüket bagatellizálva, valamint az elkövetők felelősségét kisebbítve, a velük szembeni állami rosszallást – akár büntető szankció formájában – nem kellően kifejezve. A tanulmány első részében ismertetjük az áldozathibáztatás fogalmának történetét, és bemutatjuk az áldozathibáztatás széleskörűen elterjedt társadalmi jelenségét. Mivel az áldozathibáztatást magyarázó elméletek sorából kiemelkedik a feminista irodalom, áttekintjük ennek tanításait a nőkkel szembeni elnyomás és a szexuális jellegű bűncselekmények vonatkozásában. Ezután általában a kisebbségi csoportokkal szembeni intézkedésekkel és erőszakoscselekményekkel foglalkozunk. Tanulmányunk második felében régi és új elméletek fényében térképezzük fel az áldozathibáztatás lehetséges magyarázó okait és húzóerejét, abban a reményben, hogy a megértés hozzásegít az áldozatokra és az egész társadalomra nézve rendkívül káros jelenség leküzdéséhez.

Magyarország népessége 1980 óta csökken, 2001 és 2011 között pedig a magyar városok 75%-ában regisztráltak demográfiai zsugorodást. Közép-Kelet-Európában hasonló folyamatokat figyelhetünk meg. Annak ellenére, hogy az 1970-es évektől egyes egyesült államokbeli, majd 1989 után a kelet-német régiók és városok esetében a "hanyatló" és "zsugorodó" városok társadalomtudományos vizsgálatával több szerző foglalkozott, Magyarországon ezek a fogalmak nem váltak a társadalomtudományos elemzés integráns részévé. Jelen tematikus lapszám bevezetőjeként azt a kérdést járjuk körül, hogy a "városi zsugorodás" hogyan befolyásolja az érintett helyi társadalmak esetében a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségeket. A cikk a városi zsugorodást mint empirikus folyamatot tárgyalja, amelyhez a periferializálódással kapcsolatos kritikai irodalmat választja elméleti keretéül. A cikk első felében röviden bemutatjuk a zsugorodással kapcsolatos nemzetközi irodalom egyes főbb állításait, majd áttekintjük a főbb zsugorodási tendenciákat Közép-Kelet-Európában és Magyarországon. Ezután bemutatjuk a lapszám alapjául szolgáló négyéves kutatásunkat, végül pedig röviden összefoglaljuk a lapszám további tanulmányait, amelyek mind a magyarországi kis- és középvárosi zsugorodás egy-egy ambivalens jellemzőjét – a városokon belül a különböző társadalmi csoportok eltérő percepcióit, az átmeneti terekbe történő mobilitás mikroszociológiáját, a zsugorodó városok oktatási piacait, a tanodaprogramok középosztályosítási törekvéseit, illetve a helyi önkormányzatok és a központi kormányzat változó viszonyát – tárgyalják.

Amint azt ennek a lapnak az előbbi számában is írtam, Fehér Lili Nem
ér a nevem: egy szökött zsidó naplója című, 1945-ben megjelent művének
elemzésemben, a világháború után íródott magyar női
visszaemlékezés-irodalom igen hamar kiestek a kulturális emlékezetből.
Célom az, hogy elősegítsem, hogy helyesebben ítéljük meg, milyen
változatosak és összetettek is voltak a női élettörténet-írás által
létrehozott tanúságtételek, mivel ezeknek a marginálizált történeteknek a
gender-központú olvasata betekintést nyújthat abba, hogy a társadalmi nem
hogyan befolyásolja a háborús idők traumatikus élményeit. Itt most Izsáki
Margitnak a szintén 1945-ben írt Ország a keresztfán című művéről fogok
szólni. Fehér és Izsáki is főleg arról írt, hogy mi történt a háborús
Budapesten 1944-ben. De míg Fehér a saját személyes élményeit írta meg,
Izsáki a kívülálló szemtanú hangján, zsurnalisztikus stílusban írt,
leginkább a többiek – zsidók és nem-zsidók – tragikus sorsáról, a saját
életéről pedig egyes szám harmadik személyben és szándékosan homályosan
beszélt. Izsák háborús elbeszéléseinek elemzésén túl kísérletet teszek arra
is, hogy legalább töredékeiben rekonstruáljam életet és gender identitását,
hogy lett a Belsőerzsébetvárosi lánybol erdélyi színésznő, írófeleség,
jobboldali újságíró, a magyar háborús bűnök dokumentálója, végül az
Asszonyok kommunista szerkesztője. Ez a cikk a Fehér Liliről szóló korábbi
irásal együtt olvasandó.

Ezt az írást a katolikus Pilinszky János soraival kezdem. Ugyan a Szög és olaj esszéi – köztük a csaknem harminc Dosztojevszkijre való hivatkozás – a hatvanas-hetvenes években íródtak, s ezért nem illeszkedhetnek abba a képbe, melyet a két világháború között magyarul írtak, magyar szerzők Dosztojevszkijről. Ha mégis Pilinszky felől közelítek Babits Dosztojevszkij-olvasatához, az több szempontból is indokolt. Úgy vélem, hogy a Pilinszky által is kulcsszónak tekinthető "vallomásirodalom" az a fogalom, amely az emberi sors "mélyrétege", a "világ abszurditása" iránt oly érzékeny Dosztojevszkijre maradéktalanul ráillik.1 Az egyre aggasztóbb háborús helyzet a beteg Babitsot morális szerepvállalásra készteti, ahogyan Pilinszky írja róla: "Többé nem húzódhatott vissza a merő esztétikumba, a gyülekező veszély vallásos és morális szerepre, vallomásra kényszerítette." (Pilinszky, 1982. 39.).2 Pilinszkynél olvassuk az alábbi, Dosztojevszkij felé mutató megjegyzést is. "Az európai irodalomról Babits Mihály írta meg, hogy lényege szerint gyónás, vagyis vallomásirodalom." (Pilinszky, 1982. 238.) Babits "vallomástartalmú, vallomáscentrikus" irodalom iránti vonzódása lehet magyarázat Dosztojevszkij-olvasatára is.