Search results

The study examines some recent developments in Hungarian higher education funding with some historical and international outlook. Its purpose is to present the causes of the anomalies that we are experiencing today (such anomalies include, for example, new institutional indebtedness and their central support, as well as instructor layoffs at some universities, and a sudden increase in tuition fees). The anomalies are surprising because, according to the government, the introduction of the Chancellor's system was successful in consolidating higher education. The paper states that the last ten years of Hungarian higher education were characterized by the transformation of the financing system, in addition to the reduction of state resources. In international comparison, the government support for domestic higher education compared to GDP is significantly below the average of developed countries. The government tried to deal with institutional management difficulties and indebtedness with the introduction of the Chancellor's system. (which drastically reduced autonomy), and by providing ad hoc, hand-guided cash grants. However, the financial condition of the institutions is permanently bad, which is obviously at the expense of quality, as the institutions are forced to dismiss older and more experienced trainers, and the conditions of education also deteriorate. Without widening public resources and widening economic freedom, the situation will continue to deteriorate. It is becoming increasingly evident that the idea of a government strategy to make Hungarian higher education institutions world-class is unrealistic. ; A tanulmány a hazai felsőoktatás-finanszírozás néhány újabb történését vizsgálja meg, némi történelmi és nemzetközi kitekintéssel. Célja bemutatni azt, hogy a napjainkban tapasztalható anomáliák – mint például az újabb intézményi eladósodások és azok központi kisegítése (miközben a kancellári rendszer bevezetésével állítólag sikeres volt a felsőoktatás konszolidációja), elbocsátások egyes tudományegyetemeken, hirtelen tandíjemelés – mire vezethetők vissza. Az írás megállapítja, hogy a hazai felsőoktatás elmúlt tíz évét az állami források beszűkülése mellett a finanszírozási rendszer átalakulása jellemezte. Nemzetközi összehasonlításban a hazai felsőoktatás kormányzati forrásai (az állami támogatások aránya a GDP-hez viszonyítva) jelentősen elmaradnak a fejlett országok átlagától. A mindezek nyomán kialakult intézményi gazdálkodási nehézségeket a kormány a kancellári rendszer bevezetésével – s ezzel együtt a gazdasági autonómia radikális és az akadémiai (oktatási és kutatási) autonómia vele járó nem jelentéktelen korlátozásával –, valamint eseti, kézzel vezérelt konszolidációs pénzosztogatással próbálta kezelni. Az intézmények kondicionális helyzete azonban tartósan rossz, ami nyilvánvalóan a minőség rovására megy, hiszen az intézmények az idősebb és tapasztaltabb oktatók elbocsátására kényszerülnek, és az oktatás feltételei is romlanak. Félő, hogy az állami források bővülése és a gazdálkodási szabadság kiszélesítése nélkül a helyzet tovább romlik. Egyre nyilvánvalóbban irreálissá válik a kormányzati stratégiának nevezett anyag azon célkitűzése, amely szerint minden magyar felsőoktatási intézmény világszínvonalú kell legyen azokban a diszciplínákban, amelyek a saját kiemelt területéhez tartoznak.

Jelen írás célja, hogy most, amikor a felsőoktatás és annak átalakulása, átalakítása központi témává vált hazai és európai szinten egyaránt, áttekintést nyújtson a Bologna-folyamatról, kitérve annak előzményeire, kiváltó okaira is. Releváns szakirodalmak és a felsőoktatási miniszterek találkozóin elfogadott nemzetközi dokumentumok segítségével feleleveníti a folyamat főbb állomásait, kiemelve a főbb trendeket, irányvonalakat és prioritásokat. Kitér az Európai Felsőoktatási Térség legjelentősebb felsőoktatási szervezeteire, azok létrejöttére, főbb feladataira, továbbá a folyamat nyomonkövetése érdekében tett erőfeszítésekre, az elért eredményekre, egyes aktuális trendekre, valamint a jövő kihívásaira. = The aim of this paper is to provide an overview of the Bologna process, including its antecedents and causes, now that higher education and its transformation has become a central topic at both Hungarian and European levels. It revives the main stages of the process with the help of relevant literature and international documents adopted at the meetings of the Ministers of Higher Education, highlighting the main trends, directions and priorities. It covers the most important higher education organisations in the European Higher Education Area, their establishment, their main tasks, furthermore the efforts made to monitor the process, the results achieved, some current trends and future challenges.

The Khrushchev-inspired transformation of the school system affected the whole Central Eastern European region and determined pedagogical discourses for years. After the fall of Khrushchev (in 1964), the process stopped and the original goals were modified – in Hungary and everywhere in the socialist bloc. According to the evaluation of the reform after the fall of Khrushchev and the remembrance policy of the Kádár Era, the entire process was to be forgotten. This is definitely characteristic of the actors who participated in preparing decisions: although the School Reform Committee had formulated the main principles of the transformation (translating ideology into pedagogy), its members were barely referred to later, at most in one sentence as a warning. Chosen by party leaders, decision-makers were not mentioned in public in the 1960s or thereafter. In this paper, I briefly outline the historical context and then the theoretical aspects, which have prompted me to employ prosopography; in the second half of the study, an analysis provides a good example of this methodology. ; A Hruscsov által 1958-ban kezdeményezett oktatáspolitikai átalakítás az egész középkelet európai térségen végigsöpört, jó pár évre meghatározva a közéleti-pedagógiai diskurzusokat. Azonban Hruscsov bukása (1964) után megtorpant a folyamat, módosultak az eredeti célkitűzések Magyarországon és máshol is. A reform hatásai a mai napig érezhetőek (pl. az iskolarendszer reformja, a szakképzés, a koedukáció, a tananyag szerkezete, a középfokú oktatás expanziója), és a későbbiekben még fel-felbukkantak az átalakítás központi motívumai (pl. a politechnika, szocialista nevelőiskola), azonban Hruscsov bukása és a reform megítélése összekapcsolódott, a Kádár-rendszer emlékezetpolitikája a felejtés útját követte. Különösen igaz a hallgatás a hazai döntések előkészítésében részt vevő szereplőkre nézve: az átalakítás alapelveit megfogalmazó Iskolai Reformbizottság maximum említés szintjén bukkant fel a későbbiekben, nem is esett szó azokról a pártvezetés által kiválasztott döntéselőkészítőkről, döntéshozókról, akik az ideológiai-politikai akaratot a pedagógia nyelvére lefordították. Tanulmányomban a történeti kontextus rövid felvázolása után azokat az elméleti megfontolásokat ismertetem, amelyek a prozopográfiai módszertan alkalmazásához vezettek a kutatás során. A tanulmány második fele az elemzés bemutatásával a módszer alkalmazására nyújt példát.

Valamennyi tagállamra azonos szabályok vonatkoztak az európai integráció Maastricht előtti unitárius szerkezetében. Többsebességű integráció lehetséges a Gazdasági és Monetáris Unió rendszerében: különféle kormányzási modellek, bonyolult intézményi feltételek állnak fenn. Milyen változásokat hozhatna az "európai gazdasági kormányzás", illetve a "teljes" gazdasági unió kiépítése az EU intézményi szerkezetében? Hogyan alakulna e körülmények között az euróövezetbe tartozó, illetve az abból kimaradó tagállamok helyzete? Milyen eltérések lehetnek az egyes tagállamok között az uniós szabályok alkalmazásában? Milyen szerepet tölthet be a megerősített együttműködés a tagállamok szűkebb csoportjának mélyebb integrációjában? Hogyan alakulhat a mediterrán periféria, illetve a közép- és kelet-európai "új tagállamok" pozíciója? Többek között a fenti kérdésekre is választ kapunk a kötetben. = All member states were subject to the same rules in the pre-Maastricht unitary structure of European integration. Multi-speed integration is possible in the Economic and Monetary Union system: different governance models, complex institutional conditions. What changes could the construction of a "European economic governance" or a " full" economic union bring to the institutional structure of the EU? How would the situation of Member States in and out of the euro area evolve under these circumstances? What differences might there be between Member States in the application of EU rules? What role could enhanced cooperation play in the deeper integration of a narrower group of Member States? How might the position of the Mediterranean periphery and the "new Member States" of Central and Eastern Europe evolve? Among other things, these questions are answered in this volume.

This paper explores how Britain's and Colombia's privileged relations with the United States (U.S.) influenced their journey through the European Community (EC) and the Union of South American Nations (UNASUR). The Anglo–American Special Relationship (AASR) was compatible with British participation in the European Single Market, but not with adherence to creating the EC's common currency, nor with leadership in building a European defence structure autonomous from NATO. Thus, since the start of the Iraq war, Britain played a rather obstructive role in what later was called European Common Security and Defence Policy (CSDP). The US–Colombia Partnership (USCP), based on a longstanding military association reinforced under Plan Colombia, naturally discouraged any meaningful Colombian participation in UNASUR's South American Security Council (CDS), a regional cooperative security project, promoted by Brazil. Cherished projects of the liberal CAP – such as triangular cooperation (to export Colombian security expertise to Central America with U.S. co-financing and oversight) and NATO partnership – also distracted Colombia's interest from UNASUR, diminishing the latter's relevance collaterally. A role for UNASUR – alongside the Organization of American States (OAS) – in South American security management was compatible with the liberal CAP, but not with the neoconservative CAP. Even a lopsided complementation – such as the one between NATO and the CSDP – proved unviable between the OAS and UNASUR.